“Fára feszül a fonál, sok szálát nád különíti, közben a bélfonalat vetik egyre a fürge vetélők, rendezik ujjaik ezt, vetik be sűrű fonadékba, közben a fésűfogak verik egyre, tömörítik a szőttest. S szőttesüket beszövik hajdan megesett dolgokkal.” (Ovidius: Átváltozások)

A kézzel szőtt növényi, címeres vagy figurális díszű kárpitok a román kortól kezdve nagy szerepet játszottak a nyugat- majd közép-európai – s így a magyar – belső terek díszítésében. A megrendelések többnyire egy-egy meghatározott terem díszítésére vonatkoztak, ezért rendszerint sorozatokat készíttettek. A sorozat darabjait, a teremnek megfelelően – az ablakok, ajtók elhelyezéséhez és a közöttük levő falfelület kitöltéséhez igazodva – tervezték meg az egyes darabok nagyságát. Ugyanazokról a kartonokról több leszövést is készítettek, így előfordult, hogy a más beosztású teremnek megfelelően az eredetileg egy kartonon megtervezett jelenetet két részletben, külön bordűrrel szőtték meg. Az Iparművészeti Múzeum kárpitgyűjteményének megalapozása Radisics Jenő múzeumigazgató nevéhez fűződik. Ő figyelt fel Brüsszelben Ausztriai Margit németalföldi helytartónő címerekkel díszített kárpitjaira, s mivel kitűnő kvalitásuk mellett a címerek között a mohácsi csatában elesett II. Lajos és felesége, Magyarországi Mária címere is szerepelt, megvásárolta őket. E vásárlást követte Ferenc József osztrák császár és magyar király ajándéka, a kiállításon is látható Jézus születését ábrázoló flandriai kárpit. A jelenleg körülbelül 50 darabot számláló gyűjtemény java részét a múzeum a második világháború után szerezte. Szinte közvetlenül a háború utáni, 1948-ból való legjelentősebb vásárlás a Gyermekek játéka című sorozat megszerzése.

 
GYERMEKEK JÁTÉKA

A Brüsszel, XVII. század második fele

Reneszánsz kárpittervek barokk kori másolata az a négy pompás kárpit, mely a Gyermekek játéka sorozathoz tartozik. Ezek egykor Buonaparte Mathilde hercegnő tulajdonában voltak Párizsban. 1904-ben elárverezték őket, Bécsbe, majd Amszterdamba kerültek, innen pedig Verseghi Nagy Elek és felesége birtokába. Tőlük vásárolta meg a múzeum 1948-ban. Az eredetileg húsz darabosra tervezett sorozat minden egyes kárpitján dús szalaggal átkötött gyümölcsfüzér előtt szárnyas kis puttók játszanak. Mindegyik kárpit fölső, vízszintes bordűrjén Medici-emblémák – gyűrű és három toll – láthatók. Ennek magyarázata, hogy a sorozat tervét a Medici családból származó X. Leó pápa rendelte meg. A terveket Raffaello vázlatai alapján valószínűleg két tanítványa készítette el.

A kárpitok szövését Pieter van Aelst brüsszeli műhelyére bízta a pápa. A gyermekek játéka-témakör a reneszánsz és barokk művészetben is igen kedvelt volt. A mindenféle díszítést vagy megosztást elkerülő egységes aranysárga háttér előtt lejátszódó kedves jeleneteknél a főhangsúly a díszítő elemeken és a jelképeken van: I.A kárpit közepén állóstruccmadára Medici családra utal. II.A középső puttó a gyümölcsfüzéren ülvejármottart a kezében – ez X. Leó pápa emblémája -, a jobb oldali a földre hajolva a frízrészen is láthatógyűrűt és hármas tollatigazítja egymáshoz. III.A középen álló oroszlán koronás fején Krisztusmonogramos országalma, mellette két kis puttó. A bal oldali kezében a német-római császári korona és jogar, a jobb oldaliéban a pápai tiara, a harmadik, repülő puttó Szent Péter kulcsait tartja kezében. IV.A kárpit közepén legyezős farkú páva áll.

THÉSZEUSZ ÉS ARIADNÉ

Brüsszel, XVII- XVIII. század fordulója A kárpit középterében nagyon szép parkrészlet: oszlopcsarnokos, több lépcsős vízesés, melyet még a háttérben egészen messzire húzódva tölgyfák vesznek körül. Az előtérben álló két alak bármennyire is az előtérben van, mégis mellékes szerepet játszik, nyugodtan kiemelhetnénk őket a kárpitból, ekkor egy nagyon szépen megtervezett verdürt – a kifejezés eredete a franciavert= zöld szó – kapnánk. Ennek bizonyítéka az is, hogy az itt bemutatott kárpittal teljesen megegyező darab található Londonban, azonban az ott ábrázolt két alak Héra és Ixión. Thészeusz és Ariadné története: Athén és Kréta között háború dúlt. Minósz, Kréta királya minden kilencedik évben hét ifjút és hét leányt követelt Athéntól megváltás fejében fia, Androgeósz haláláért. Thészeusz, az athéni kiály fia elhatározta, hogy maga megy Krétára és összeméri erejét a labirintusban lakó Minótaurosz nevű szörnnyel, melynek martalékául szánták az áldozatokat. Ariadné, Minósz leánya, aki szerelmes volt Thészeuszba, segített neki kijutni a labirintusból. Egy gombolyag fonalat adott neki, amely letekeredve mutatta a kivezető utat.

JÉZUS SZÜLETÉSE

Pieter van Aelst műhelye (?), Brüsszel, 1520 körül

Jézus születése (részletek) Az imádkozó és zenélő angyalokkal körülvett főjelenetet egy-egy virágdíszes és maszkos reneszánsz oszlop zárja le, az oszlopokon kívül egy-egy karcsú, magas nőalak feliratos mondatszalagot tart kezében: S UTERUS VIRGINIS ERIT STATERA CUNCROTU/M (a szűz szent méhe mindnyájunk váltságdíja lesz), S DEUS NASCETUR EX VIRGINE HEBREA (a szent Isten héber szűztől születik). A kárpit fölső jobb sarkában az Angyali üdvözlet, bal sarkában a Királyok imádása. A bordűrt finom rajzú virág-és gyümölcsfüzér díszíti. Jellegzetes pre-reneszánsz kárpit. Alakjai kecsesek, kissé tojásdad fejű, árnyaltan mintázott arcú, áhítatos figurák. Az alakok és a környezet – padló, virágok – részletező előadásmódja, valamint az a komponálási mód, hogy a kárpit tükrében több jelenetet is ábrázoltak, ennek az átmeneti stílusnak jellegzetessége.

A Museu Diocesano Tridentino (Trento) hétdarabos kárpitsorozatának egyik kárpitja darabunkkal teljesen megegyezik. E sorozat jelzése alapján tulajdonítható Pieter van Aelst brüsszeli műhelyének. A kárpit tervezőjének és kartonkészítő mesterének neve még megfejtetlen.

KEPHALOSZ ÉS PROCRISZ

Brüsszel, 1700 körül Kephalosz és Procrisz történetét Ovidius meséli el Átváltozások című könyvében. Procrisz féltékeny volt egyedül vadászó férjére, ki pihenés közben a szellővel beszélgetett: “gyere már, szoktam hívogatni, jöjj örömre, siess, jöjj már keblemre, te kedves, és enyhítsd a tüzet, mint szoktad, mely beül éget.” E beszédet hallván, de nem látván, hogy kinek szól, elmesélték Procrisznak, aki azt hitte, hogy Kephalosz egy nimfát szeret. Egy alkalommal meg akarta lesni az erdőben, ezért elbújt a bokrok mögé. Az ágak megreccsentek, s Kephalosz azt hivén, hogy egy erdei vad, kelevézét ráröpítette. A kárpit fő jelenete az erdőben játszódik, ahol a halálosan megsebesített Procrisz a földön ül, az őt támogató Kephalosz éppen ki akarja húzni a dárdát kebléből. A bordűr virág- és gyümölcsfüzérei közötti apró képecskék ugyancsak Ovidius művéből merítik tárgyukat. A bordűr jelzett, Jérome le Clerc – az 1670-1719 közötti időszak egyik leghíresebb brüsszeli műhely vezetője – mesterjegye látható rajta. A keret nem kapcsolódik szervesen a kárpithoz, utólag varrták hozzá.

KADMOSZ, THÉBAI ALAPÍTÓJÁNAK TÖRTÉNETE

Hans Mattens műhelye, Brüsszel, XVI. sz. utolsó negyede. Jelzett: HM mesterjegy, B B városjegy A XVI. század utolsó negyedében szőtt brüsszeli kárpitokon egyre nagyobb szerepet kapott a tájábrázolás. Ez a típusú brüsszeli kárpit könnyen felismerhető a háttér csúcsos hegyeinek erősen stilizált, egymás alatti sorokban elhelyezett gömbfáiról, valamint a különösen gazdag, kisebb képekkel díszített bordűrről. A kárpit bordűrjét az oldalak közepén egy-egy apró tájkép, virágcsokrok, groteszkek és a négy évszak allegorikus figurái díszítik. A kárpiton Kadmosz életéből vett jelenetek láthatóak (Ovidius: Átváltozások. III. -135.): Kadmoszt apja az eltűnt Európé felkutatására küldte, de mivel hasztalan kereste, a delphoi Apollón-jósdától kért tanácsot. Itt azt a választ kapta, ne keresse tovább húgát, hanem a templomból kijövet kövessen egy tehenet, s ahol az lefekszik pihenni, építsen várost. Az adott helyen Kadmosznak meg kellett küzdenie egy sárkánnyal, majd annak fogait elvetette a mezőn. A fogakból fegyveres férfiak nőttek ki, akik kölcsönösen leöldösték egymást. Az öt életben maradott lett a legelőkelőbb thébai nemzetség ősatyja. a cikket szponzoralta: A sok műanyag helyett a bőr az uralkodó kárpitanyag, a piros-fekete színvilág pedig passzol a külsőhöz.